Lolika manó 2008. március 31-én született Pestlőrincen 3 tesójával. Az Anyacica gazdijai nagyon rendes emberek, ámbár kicsit meggondolatlanok olyan szempontból, hogy nem ivartalanították kedvencüket. Aztán pedig mikor növekedett a pocak és megszülettek a kismanók, csak egy állatvédő ismerősüknek köszönhetik a kicsik az életüket! A lényeg, hogy asszem még csak 3 hetesek voltak a kismanók, mikor kiválasztottuk Őket és biztosítanunk kellett a gazdikat, hogy biztos elhozzuk majd Lolát és Ábelt, ha elég nagyok lesznek...
Megpróbálok külön jellemzést írni Loláról és Ábelről, de olyan nehéz... Ikertesók! Szinte minden mozzanatuk egybeforr... :)
Lolika tarka-barka, tricolor egyetlen kislány cicánk. Színe érdekes olyan szempontból, hogy nem szimplán tricolor: a fehér és vörösön kívül nem sima fekete, hanem cirmos "foltjai" vannak.
Szóval május 18-án mentünk Loláért és Ábelért. Elbúcsúztak Anyukájuktól és belecsöppentek új közegükbe. Hirtelenjében Sok-sok tesót találtak maguk körül. Zeuszt a naaaagy cirmos cicát, Vilmost a szépséges nyurga fiúcicát, na meg Süti és Masni kutya manókat. Fokozatosan oldódtak fel. Eleinte csak egymással foglalkoztak. Szépen összebújtak... Azt hiszem, mivel együtt hoztuk el Őket, nem élték meg tragédiaként Anyjuk elvesztését. Csak pár nap kellett és már senkire nem fújtak itthon. Nem telt bele 2 hétbe és Lola már kereste Vilmos társaságát. Rámászott, szinte belé bújt, nyalogatta, szopizta! :O
Június elején el is hívtuk állatorvos néninket, hogy oltsa be a piciket. Ám Lolinak és Ábelnek is duzzadt volt a nyirokcsomója, néha tényleg tüsszögtek is, így az oltás elmaradt... Kezelés nélkül vártunk 2 hetet és Lolika helyre is jött, csak kicsit "csúsztunk" az oltással....
Ezek után érdekes módon nem sok érdemleges dolog történt Lolival. Ugyan kb. .... hónapos korában átesett az ivartalanításon, de ezen kívül nem tudnék miről írni. Hála az égnek! :)
Mostanra kissé kikerekedett a szentem, de a szőre iszonyatosan selymes maradt! Kicsit talán félős, nem nagyon szeret ölben lenni. Hozzánk nem bújik, leginkább csak Vilmoshoz. :) AZ Övék egy igazi cicaszerelem!
Mi mostanában kezdtük el fokozatosan magunkhoz édesgetni. Bár ez így furcsa, hiszen eddig is imádtuk és viszont. Ám a többiekkel ellentétben mindig Loli volt az, aki megtartotta a pár lépés távolságot. Ha simizni kezdtük, inkább arrébb vonult. Nem messze... Max. 1 méterre, mindenesetre tudatta, hogy hagyjuk már Őt békén. :O A fokozatosságunk pedig abban áll, hogy szépen, lassan, bizonyos időközönként megyek oda hozzá és simizem. Csak pár másodpercig, aztán egyre hosszabb ideig. Párszor már fel is vettem, de ott kezd csak el igazán kapálózni. :( Ám a haladást már észre vettem. Ha szépen lassan emelem fel, majd finoman a karomra helyezem és nem tartom fent fél percnél tovább, akkor Én tudom lerakni és nem Ő ugrik le! :) Kicsit gurgulázik nekem, néha nyávizik egy csöppet, azaz beszélgetünk...
Plusz minden este, lefekvés előtt végigmegyek a lakásban és mindenkit megpuszizok. Lolit ilyenkor legtöbbször a hálóban lévő hordozóban találom, ahol egy simi után azonnal "dumálni" kezd. :)
A legérdekesebb az egészben viszont, hogy ha leülünk, vagy lehajolunk fényképezni, akkor Lolika indul meg felénk. Hozzánk dörgölőzik, de a simivel ugyanaz a helyzet, mint a fent leírtak alapján...
Szerintem azonban BOLDOG cicaélete van. Rohangál a többiekkel, néha birkózik is vagy "menekül" Masni elől. :O Minden reggel megjelenik a fürdőszobában (Szigorúan csak zuhanyzásunk után) és lesi a zuhanyból lehulló cseppeket. Kis vizes cicánk... Ha a kádba ülünk, szintén a peremre ül és néha belekóstol a vízbe... :O
Utolsó kommentek