Igen, igen. Ma délben végre újra ráléphettem a bal lábamra. Frenetikusnak nem mondanám az élményt. Először baromira zsibbadt. Mintha tűkkel szurkálták volna. Majd mivel igyekeztem fokozatosan terherni, elmúlt a zsibbadás. Eleinte elég bátortalanul közlekedtem. Cipeltem magammal a járókeretet, nehogy baj legyen, ha elveszíteném az egyensúlyomat. Aztán már ment anélkül is. (Na a lépcsőn nem! Ott még most is kell valami fogódzkodó.)
Amit a gipsz aljára raktak, nem tudom miért nevezik saroknak. Egyáltalán nem a sarkamnál van, hanem majdnem a talpam közepén. Állati kényelmetlen! Ráadásul mint észrevettem még lötyög is egy kicsit. Csak remélni tudom, hogy nem fog egyszer csak kitörni. :D
Na a lényeg, hogy nagyon megörültem újdonsült járni tudásomnak, gyorsan ténykedni kezdtem. Meglocsoltam a teraszon lévő muskátlikat és a konyhában végre lemostam a pultnak használt asztalokat. Most már értem, miről beszélt a doki, mikor azt mondta, hogy továbbra is pihenjek és ne mászkáljak rajta sokat. Ezen teendőim után bizony folyt rólam a víz. Leültem és akkor éreztem csak, hogy lüktet a bokám! Nosza, fel a puffra és pihentem vagy egy óra hosszat, mire megnyugodott... Szóval csak lassan a testtel, még nem vagyok ám egészséges... :(
Pedig tudtam végre közeli képeket csinálni a kutyikról:

Vissza tudtam szerezni tőlük az ellopott apa-gazdi cipőt.
Előtte azért hagytam, had játszanak kicsit:

De volt ma is karton rágcsa: (szigorúan az árnyékba húzódva!)

Na meg valaha volt műanyag flakon darabka rágcsa:

 
Este pedig teraszon bírkózás:

Bent a házban meg a fotelban pihi:

"Elfoglalta! Én akkor hova feküdjek?":

Egyszerű! Mentek mind a ketten a helyükre!

A fotelra már úgyis pályázott valaki más: Lola

Zeusz pedig kedvére hempereghetett a szőnyegen:

Ezalatt Vilike a jól bevált cicamínón álmodott valami szépet:

Ábel az étkezőasztalt szemelte ki e célra, de hamar csalódnia kellett.
Ezt a tárgyat nem erre találták fel!

 
Foltoska ma is a gondos anyuka szerepben mászkált fel-alá a kertben és a ház körül. Nem nagyon mozdul el a sufni mellől, éppen csak a dolgát végezni jár az utcafronti kerítéshez. :)
Nagyon sokat kap enni, amit jóízűen elfogyaszt és anyatej formájában továbbítja kölykeinek:

A pöttöm cicák pedig egyre nagyobbakat alszanak és olyan édesen tudnak ásitozni és nyújtózkodni, mikor Foltika ébresztgeti Őket, hogy majd megzabálom a kis brigádot.
Itt épp alszanak:

Folti a szoptatás szüneteiben a lépcsőn vagy a teraszon pihengélt:

Aztán eljött az este és Peti hazaért. Azt mondta, nagyon örül, hogy végre itthon lehet és attól kifejezetten boldog, hogy engem vidámabbnak lát! Persze, hogy jobban érzem magam. Sokkal könnyebb minden. Ma már nem is sírtam, mert ha kell valami, - igaz, hogy kényelmetlen - de csak odamegyek érte és elveszem!

Esti locsolás ismét a billenőssel, mert tegnap sikerült olyan idomot szerezni, ami a hétvégén szerencsétlenül eltörött:

A kertbe azért még nem nagyon merészkedtem le. Annyira azért nem érzem stabilnak ezt a "sarok" bigyót. Ezt ugye tapasztalatból mondom, mert kipróbáltam. Elmentem egészen a veteményesig, ahol láttam, hogy a paradicsom és paprika bizony roskadásig van érett terméssel. Este Petivel le is szedettem. Hogy mit csinálok ennyivel, még nem tudom, de enni tuti sokat fogok belőle!!!

Mivel a kutyók is nagyon érdeklődtek az edény tartalma iránt, kaptak egy kis kóstolót. Süti csak egy felet bírt megenni, de Masni magába nyomott 2 egész (koktél)paradicsomot! A mai vitaminbevitel is megvolt:)

Prémium?
Legyenek a csodaszép muskátlik a teraszon, amiket ma olyan boldogan locsoltam: