Már három hete... Nagyon telik az idő, szinte még emlékszem minden egyes percre arról a napról. Megszületett az 5 kismanó, akik azóta a sufniban laknak Foltossal egy dobozban. Ma azomban elérkezettnek láttuk az időt, hogy kinyíljon számukra a nagyvilág. De a sufni mindenképp! :)
Amúgy a mai nap átlagosnak mondható, semmi iszonyatosan érdemleges nem történt. Megint pihentem, fényképeztem, próbáltam ténykedni, szenvedtem a gipsz miatt, kúráltam a torokfájásomat és vártam haza kedves páromat.

Persze megint kiültem reggel a teraszra. Most sem volt valami meleg, de a mézes tea csak hatott valamit, mert nem érzem olyan élesen a fájdalmat a torkomban...
Kutyóink látványa is melengetett, ahogy felszabadultan bunyóztak mellettem:

Azért hamar bejöttünk, mert mégsem kéne forcérolni azt a megfázást. Bent aztán a kutyik hamar kidőltek, a cicák viszont felélénkültek. Legalábbis Ábel és Lola, akik a cicamínón játszottak. Nem olyan régen fedezték fel a bútorról lelógó egérkét és azóta ez a kedvenc:
(Az első videon jobban hallatszik a háttérből egy furcsa zaj...
Ez bizony Sütike, amint az igazak álmát alussza... :D )



Na a nagyfiú cicáink sem panaszkodhatnak.
Ők is nagyon elfáradtak a hajnali rohangálásban:

Délelőtt átjöttek a Szüleim, mert nyaralni készülnek és mivel Én nem tudok átmenni elköszönni, a "hegy jött Mohamedhez". Leültünk a teraszra egy kis dumcsira és akkor nagyon furi dolog történt. Foltoska előjött a sufniból és egyenesen beugrott Apukám ölébe, aki ennek nagyon is örült! Imádja a macskákat és valamiért az összes macsek is imádja Őt! :)

Anyukámat megkértem egy nem is annyira aprócska szívességre, hogy szedje le nekem a termésünket, mert Mi nem tudjuk. Peti mostanában későn, fáradtan ér haza, Én meg még ha el is botorkálnék valahogyan a veteményesig, 1. megint felázna a gipsz a nedves fűben és lötyögne a sarka, 2. hogy ott hogyan navigálnám magam a paradicsom és paprika bokrok között egyensúlyozva, azt nem tudom... Szóval Anyukám volt olyan rendes és megtette helyettünk. Hálából a paprikát és az uborkát nekik ajándékoztam és csak a kb. 1 tonnányi paradicsomot tartottuk meg... Anyuról nincs is fotó, mert olyan sok lett a leszedett termés, hogy Apukám cipelte be a házba... Pedig Anyu végezte a munka dandár részét! Köszönöm!

Ha már itt voltak, nem mehettek el kiscica látogatás nékül!

Olyan nagyok és élénkek már ezek a ma 3 hetes pici manók, hogy felkapaszkodnak a doboz oldalára és onnan kukucskálnak körbe. Néha annyira felhúzzák magukat, hogy félő, hogy kiesnek. Elérkezett az idő, hogy kis lukat vágjunk a dobozba, ahol majd közlekedhetnek kedvükre. Egyenlőre elég gyámoltalanok voltak, de az első lépéseket megtették...
Némelyek bunyóznak, míg mások próbálnak kimászni, de sajna rossz felé...

Délutánra aztán egészen felbátorodtak a picurkák és sorban mindenki kimerészkedett a dobozból. Foltos most is mint jó anyacica, őrizte a kicsiket:

 
Estére pedig már egészen "otthonosan" jártak ki-be a dobozba és -ból. Najóóó, még szokniuk kell, de első nap lévén, tényleg nagyon bátrak voltak!

A végén már Foltika magukra is hagyta Őket és kijött a teraszra ejtőzni. Ez ám az önállósságra nevelés! :)

 
Délután a kutyókkal irány a kert. Ilyenkor mindig a teraszon foglalok helyet. Igaz, hogy kicsit olyan érzés, mintha nyaralnék, mert minden délután 5-től a tűző napon ücsörgök (Kissé barnultam is...), de az izzadás részéből mára elegem lett. Elhatároztam, hogy lemegyek a kertbe a meggyfa alá a napágyakra. Csak hát a nedves fű és a gipsz... Húztam hát egy nylon zacskót a lábamra, és nekiindultam. Egyszer majdnem megcsúsztam, de végül újabb bokatörés nélkül érkeztem a helyszínre!
Megint tudtam közeli képeket csinálni a kutyikról, de azt hiszem ezt a kalandot mégsem ismételem majd meg...

 

Néha otthagytak ugyan engem, de mikor rohantak vissza hozzám, az olyan édes volt!!!
Jó kutyák, szép kutyák, okos kutyák!!! :)

Aztán hazajött Apa-gazdi és Én is sikeresen visszajutottam a teraszra. Huhh...
Peti talált a fűben egy pici uborkát - biztos Anyuék hagyták el - és Mi úgy gndoltuk, egy uborka nem uborka, megkaphatják a kutyák, mert olyan rendesen viselkedtek ma!
Masni nagyon örült. Azonnal elkezdte befalni a vitaminbombát. Süti meg csak tologatta az orrával, Ő bizony nem erre vágyott... Végül az Övét is Masni ette meg.

Majd fáradtan eldőltek a teraszon.
Masni megint leleményesen a székek alatt az árnyékban!

Zeuszról szeretnék még híreket adni. Továbbra is keveset eszik. Illetve evett! Rájöttem ugyanis, hogy Őurasága bizony nagyon éhes, csak nem tetszik neki az új táp. Túl kemények a szemek. Azt történt ugyanis, hogy az utóbbi időben kaptak még a megmaradt Whiskasos jutalomfalatból és száraztápból. Az meg ugye sokkal puhább, nem kell annyira rágni... Zeuszon látszott, hogy éhes, járt utánam, bújt és dorombolt, majd rohant a tálkája felé. Csak az a bibi, hogy a Whiskasos táp már elfogyott. Adtam neki egy kis jutifalatot, de csak pár szemet. Az nagyon gyorsan eltűnt picike gyomrában, majd kért volna még. Na ekkor kezdtem el neki mondani, hogy nagyon finom az új táp, sokkal egészségesebb és bizony használja csak azokat a nagyra és erősre nőtt fogacskáit! Valószínűleg inkább az éhség, mint az Én rábeszélőkém hatott, de este, egyszer csak azt láttam, hogy falatozik. Ropogtatta a falatokat! Hurrá!!!
Most meg elégedetten, jóllakottan fekszik a sok-sok párna tetején a fürdő és a toalett között:

Prémium képnek megint egy kis kertet kell, hogy becsempésszek.
Nehogy a feledés homályába vesszenek az árnyliliomok, amiket bizony alig látok motanság, lévén a ház előtt virágoznak...

És itt van Ábel is, aki szereti kihasználni rejtőzködő színét és úgy gondolja, majd nem vesszük észre, hogy Ő bizony tilosban szundikál...