A Nagy család élete

Összsességében azt hiszem, a sors vagy az élet tényleg kényszerpihenőre állíott. A baleset előtt iszonyatosan fel voltam pörögve. Vagy inkább lestrapálva, mert nagyon sokat vállaltam. Mindent meg akartam csinálni, elvégezni, ellátni, stb... Energiaitalokon éltem. Aztán jött a baleset és egyből belecsöppentem egy "ne csinálj semmit, feküdj és pihenj" állapotba. Borzalmas volt. Az első fekvőgipszes hetet végig is sírtam. Talán lelkileg viselt meg a legjobban. Aztán fokozatosan lenyugodtam és megtanultam / megszoktam, hogy nem lehet mindent egyszerre. Tudom, hogy Peti segít ahol tud, de Ő sem bír mindent. Mára már úgy látom, hogy amit tudunk megcsinálunk, a többi munka meg nem szalad el. Persze igyekszünk így is a maximumot teljesíteni, de nem azt meghaladva!!!
A másik dolog amire rájöttem, hogy nagyon szeretek itthon lenni, ténykedni és csodálni, amit eddig elértünk. Csodálom, mert néha nem is tudom igazán felfogni, hogy ami körülöttünk van, az pár éve még csak álom volt! Van egy házunk, kertünk, kocsink, állataink. Egyáltalán: Van egy férjem, aki szeret és Én is Őt! A kisebb összezördülésektől eltekintve, boldogan élünk! Már tényleg csak a hármasikreink hiányoznak, így mostantól az életem a baba projektről szól! Első lépésben fogyni kell sokat és úgy tervezem, még az idén belevágunk! És jövöre már csak a csip-csup tervekre és álmokra kell koncentrálni.... ! :)