Reggel nagy lelkesedéssel indultunk a sebészetre. Vittünk másik zoknit és cipőt, de sajna ma nem került a lábamra. Nagyon lebiggyedt a szám, mikor a doki közölte, hogy még egy hetet ki kell bírnom ideiglenes csizmámban. Egy kisebb előadást is tartott valami kötőszövetekről, meg hogy azoknak idő kell, de az Én agyamban csak peregtek a gondolatok. Már előre elterveztem, hogy hazajövet első dolgom lesz beállni a zuhanyba és élvezni, hogy nem egy kisszéken kell ücsörögnöm, vigyázva, nehogy víz érje a gipszet. Na meg talán elkezdhettem volna a rehabilitációs gyakorlataimat, hogy minél előbb teljesértékűen tudjak közlekedni... A doki szerint még annak kellene örülnöm, hogy jövőhéten, idő előtt veszi le a gipszet. Merthogy 6 hétig kéne rajtam lennie. Meg mernék rá esküdni, hogy a múlt héten 4 hétről volt szó. Mikor mondtam neki, csak annyit válaszolt, hogy igen, de azt a körkörös járógipszre értette... Majd ellenőrizte a gipsz állapotát és kicsit talán leszidott, hogy megint lötyög a sarok, biztos nem csak a toalettre járok vele... Most is meg kellett volna erősíteni, vagy levenni és újat feltenni, de akkor megint 1,5 nap fél lábon ugrálás lett volna belőle, ezért megígértem, hogy nagyon fogok vigyázni és igyekszem a házban maradni. Na azért a terasz is a házhoz tartozik, igaz? Dehát eddig sem mentem máshova. Nem értem. Akkor mitől strapálódik ennyire ez a gipsz???
Nagyon csalódottan bicegtem ki a rendelőből és szálltam be az autóba. Itthon is csak ültem és regéltem Petinek, hogy így-úgy utálom már és próbálom Én tűrni, de olyan nehéz... Aztán Ő elment dolgozni, Én meg kénytelen voltam lehiggadni... Ez van, nincs mit tenni. Néhányan azzal vígasztaltak, hogy jobb is így, minthogy rosszul forrjon össze a csont, ha netán idő előtt levennék a gipszet. Még azt is megtudtam, hogy igazából fél évig tart, mire a csont teljesen összeforr!

Azzal vígasztaltam magam, hogy közeli fotókat csináltam a cicukról. Nagyon szeretem Őket alvás közben nézni. Olyan békések...

 

Aztán kimentem a sufniba, ahol egy másik csoda várt rám.
(Lehet, hogy ide nem szabadna lejárkálnom... :( De ezt nem tudom kihagyni!

Olivér:

 
Ezek a pöttöm cicák már teljes egészében felfedezték a sufnit. Mászkálnak jobbra-balra, vigyázni kell, hogy az ember hova lép! :)
Anya és fia:

Lábramászás:

Mint a nagyok:

A pihinek hamar vége! :)

Vonulás az ajtó irányába:

Odakint a nagyvilág!

Azért a legnagyobb bunyók még mindig csak a dobozban zajlanak:

Árnyékharcos:

Tegnap nem is írtam, hogy kaptak egy alomtálcát. Fogalmam sincs, mikor kell elkezdeni a szoktatást, de jobb az elővigyázatosság. Foltos elég messze, a kert másik felébe jár a dolgát végezni, nem hiszem, hogy odahordaná majd a manókat. Nem is tudom, hogy megy ez, egyenlőre Foltos anyuka mindet elintéz, nyoma sincs semminek...
A jóóóó nagy alomtálca:

 

A blokk végére meg egy nagyon aranyos video. Anya fürdet, majd mikor egy pillanatra félrenéz, Sanyika kidőlt, eldőlt, tündér pofa.... :D 
Folti nem zavartatja magát, van másik!!! :)))

Tegnapi elmaradásom, a barikádok. Elöl és hátul:

És akik miatt ez az egész van.
Kutyókáink ma először kapták a kajájukat szárazon. Bogi tanácsára - aki rávilágított a lényegre, hogy Süti és Masni már nem kisbaba -, nem áztattam be a tápot meleg vízbe. Aztán őrt álltam melletük és figyeltem. Semmi gond nem volt. Ropogtattak rendesen! Még Süti is visszavett a tempóból egy kicsit... Szóval köszönjük a tanácsot! Bevált, így alkalmazzuk!!! :)

Este valami iszonyat módon felélénkültek a kutyák. Valamiért ma nem annyira a kertet választották erre a célra.
Kezdték a teraszon:

És folytatták a házban. Irány a kanapé: ( Ezek a hangok!!! :D )
 

Ezek után prémium képet?!
Talán Ábel, aki még mindig keresi a választ, hogy Ő most akkor milyen színű is valójában.
Most Apa-gazdi plédjére feküdt, ami ugye barna... Tehát Ábel mégsem sárga lenne? :)