A Nagy család élete

Azt tudtam, hogy ma Szarvasra utazunk Peti családjához látogatóba. Az viszont csak reggel vált számomra nyílvánvalóvá, hogy Peti a kutyákat is vinni akarja. Állítólag a kezdetektől erről van szó, de Én egyetlen egy ilyen szót sem hallottam... A baj az volt az egészben, hogy már a szandimat húztam, mikor kiderült a dolog. így persze semmivel nem készültem. Semmi takaró, játék, rágcsa, víz vagy bármi más, amit egy gondos anya-gazdi bizony előre odakészítene... Pláne, ilyen hosszú útra nekiindulni a nyár talán egyik legmelegebb napján? Ok, van légkondink, de a kutyók eddig még csak az állatorvosig és a kutyasuliba utaztak, az pedig nem tartott 10 percnél tovább!
Na de ez is megvolt! Eleinte fészkelődtek a manók, majd megszokták a kocsi monoton zaját és elszenderültek. Minden egyes kanyarnál és fékezésnél, meg fura zajnál felriadtak, de csitítgattam Őket rendesen, így hamar visszapihentek. Masnika egyszer ugyan hányizott egyet, majd leköltözött a lábamhoz és onnantól láthatóan nyugodtabban aludt. Hazafelé már eleve a lábamhoz költözött.
Szarvason iszonyatosan sok új szaglászni valóval találkoztak. Annyira el voltak foglalva a szimatolással és felfedezéssel, hogy Mi aztán hiába sétálhattunk velük, hiába mondogattuk közben, hogy pisi-pisi, kutyáink egészen sokáig megőrizték maguknak...

Peti nagybátyjáék láttak minket vendégül. Az ebédet felváltva költöttük el, mert egyikünk mindig a kutyókra figyelt a teraszon vagy épp a kertben. A házba nem jöhettek be, Mi meg kicsit féltünk, nehogy kibújjanak a kerítés alatt, vagy szétrágjanak valamit, amit nem szabad, vagy bármi egyéb... Lehet, hogy túl aggódtuk, de...
Süti első dolga volt az ottani cica kajcsiját felzabálni:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Majd fokozatosan felfedezték a kertet. Futkároztak, kergetőztek és repkedtek a lécsőn:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szegény Micónak nem volt elég, hogy a kajija hipp-hopp elfogyott, még a fára is felkergették a vendégek. Biztos mondta is most este otthon, hogy megválogathatnák a háziak a vendégeiket!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Masni lent:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Micó fent:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Masnika eléggé behergelte magát és nagyon sokáig nyüszített a fa alatt. De Micó csak nem mászott le... (Közben Sütivel/ről folyt a csevely a háttérben.)
 

Majd eljött az ebéd és a kutyáknál a rágcsa ideje. Először tündérke módjára a magunkkal hozzot gallyakat kezdték el rágni:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán biza nem érték be ennyivel. Micó tálja nem csak üres lett, de kicsit darabos is...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
A nagyon finom ebéd után sétálni indultunk. Igaz, hogy nagy meleg volt, de az ebédet csak le kell mozogni... Na meg kutyókat fárasztani és gyönyörködni a Körös parton:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Volt még egy nem titkolt szándékunk. Kiváncsiak voltunk ugyanis, hogy mit szólnak majd a kutyik a nagy vízhez. Hááát, nagyon remélem, hogy csak a lépcső riasztotta meg Őket, bár ezt sem értem... De mind a ketten nagyon betojinak bizonyultak. Apa-gazdi még le is vitte Őket a legalsó lépcsőfokra, hogy legalább igyanak egy keveset. Ők meg iszkiri! Azonnal felrohantak, köszönték, de nekik ez nem nagy élmény...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Na sebaj! Mi így szárazon is imádjuk Őket!
Visszaindultunk hát a házhoz... ( Na ekkor esett meg az a pisi, amit eddig tartogattak maguknak... A másik nagyobbik dolgot pedig még haza is hozták! :D )

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A háznál aztán Süti leheveredett, Masni viszont megint csak Micót őrizte:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Addig-addig méregette szegény kiscicát, míg egy kicsi közelharc is kerekedett az egészből:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek után "póráz rabságra" ítéltem Őket. Szegény cicának is élnie kell, nem kéne elriasztani otthonról... Semmi gond nem volt, lévén elég fáradtak voltak a kutyók már amúgy is:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
A romok eltakarítása után megköszöntük a vendéglátást és hazaindultunk. Most nem féltem annyira a hosszú úttól, mint reggel. Annyira fárasztó volt ez a nap, hogy tényleg végigaludták az utat. Masni megágyazott a lábamnál, Süti a hátsó ülésen, és bevallom még Én is elszundítottam pár percre Süti mellett...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itthon aztán volt nagy öröm. Folti részéről mindenképpen! Bevacsoráztak a picurkával, majd kimentek a fűbe játszani. Eleinte féltem, hogy Foltika nem nagyon fog törődni Sanyival, de úgy látszik ez alaptalan. Néha ugyan megzavarodottan viselkedik, de Sanyinak mindig nagyon örül, nyalja és nevelgetve játszik vele...
(*A megzavarodás nem jó szó, de biztos nehéz feldolgoznia a kölykök elvesztését. Ma este nagyon nyávizott, hogy be akar jönni. Beengedtük a házba, majd mikor szembe találkozott a sok állatkával, kikéreckedett. Sanyika meg utána! Csak akkor nyugodt igazán, ha ott vagyunk mellette. Nem keresi a kölykeit, de mégis... Most éjjelre bezártam Őket a sufniba, mert már a szunyoghálót kezdte el kintről rágcsálni. De be nem jöhet. Illetve elgondolkodtam, hogy behozom egy szobába, de akkor már inkább a sufni, mert azt már ismeri. Holnap reggel kiengedjük Őket és egész nap kint lehetnek. Majd este megint meglátjuk hogyan viselkedik Folti. Nagyon nehéz lehet most neki...)
Sanyika:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Anyával:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Játék anyával:
 

A játékból Süti és Masni sem akartak kimaradni! Foltika kergette Őket, amit szerintem a kutyók nagyon is élveztek... :
 

Ez a nap bizony nem a benti cicókról szólt. Pedig szerintem nagyon élvezhették, hogy az egész ház az Övék volt egész nap! Este, gondoltam lefotózok mindenkit, nehogy sértődés legyen. Én nem tudom, mit csinált mindenki a nappaliban a sötétben. Még az is lehet, hogy a mai napot tárgyalták ki éppen...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mozgalmas egy nap volt, szó se róla. Nem csak a kutyák, Mi is nagyon elfáradtunk. A lábamról már nem is beszélve. Holnap már dolgozni megyek és őszintén megvallom, félek az estétől. Mindig akkor jön elő a fájdalom és a dagadás, még akkor is, ha napközben látszólag nincs semmi baj... Nem tudom meddig lesz ez így, de már kezdem unni. Ha nem lesz ilyen nagy meleg, akkor bicajozni is szeretnék esténként, azt meg dagadt, fájós bokával nem tudom, hogyan bírnám. :(

A prémium ma is egy videó. Masnika nem értette, hogy miért áll ez a néni a kertben. Azt meg végképp, hogy miért nem ijed meg tőle, ha ugat!