Csütörtök:

Átlagos csütörtök. :D Munka után aerobic, ahol asszem remekeltem. Legalábbis magamhoz képest! "Kipróbáltam" a szőlőcukrot. Azaz, mikor már úgy éreztem, hogy mázsás súly nehezedik a lábamra és mozdulni sem tudok, na akkor bekaptam egy szemet. És bevált! :) Na nem azonnal, mert abban a pillanatban még rosszul is esett. Zavart az ugrálásban, ezért gyorsan szétrágtam és ittam rá egy kevés vizet. Aztán kb. olyan 5 perc múlva érkezett egy kis energia a lábamba! :O Tök jó!!! Merem remélni, hogy nem csak pszichésen gondoltam magamba az energiát. Bár még az is lehet: Ám ha ehhez egy szem szőlőcukor elrágása kell, hát legyen... :)

Szót kell még ejtenem az utcánk állapotáról: Katasztrofális!!! :D Igazándiból azt sem tudom, hogy sírjak vagy nevessek... Kb. 30cm mélységű sár van, ami azt jelenti, hogy ha valaki el szeretne jutni a kapunkig, szerintem gumicsizmában tegye. Hogy a postás hogyan hozta ma a levelet??? Rejtély...De megnéztem volna! :O
A másik ezzel kapcsolatos aggódalmunk, az autóval való közlekedés. Igen nagy slunggal kell nekivágni a szakasznak és megállni még csak gondolatban sem szabad, különben várhatunk kb. egy hónapot, mire a szikkadt talajon gurulhatna a kerék... :D

Az oka? Hát persze, hogy az olvadás, ráadásul még az eső is! Arról már nem akarok írni, hogy miért áll minden víz az utcában és nem folyik el onnan... Ugyanis most télen szomszédaink által "keletkezett" egy sóderből lévő gát, ami megakadályozza, hogy a kertekbe befolyjon a csapadék. Ez tényleg jó is, ám azokból a kertekből gyalog ne is próbálkozzon senki kijutni...! Előttük ugyanis tenger van kialakulóban. :D
Bocsánatot kérek, de Én ezen már csak röhögni tudok. Illetve kínomban teszem, ugyanis látom, hogy ez az utca ilyen marad, míg élünk... :( Na de hagyjuk is! 

Itthon? Masni manócskát tanítani kezdtem. Megelégeltem ugyanis, ahogy Apa-gazdival rágókötelet dobálnak. Illetve nem pont azt, hanem ahogy. :) Szóval most Masnikától elkérem a kötelet, majd leültetem és eldobom a kötelet, de Neki még mindig ülnie kell. És csak akkor rohanhat érte, ha lelkesítően erre bíztatom. Egészen jól megy neki!! Hihetetlen, milyen gyorsan tanul ez a pici terrier.
Ami viszont azonnal szembeötlő, hogy ha Masnikával foglalkozom, Süti jön az ölembe és furja magát és az arcomat akarja nyalizni... Egyszóval féltékeny... !? Édesem... Elkülöníteni nem nagyon tudom, inkább Vele is foglalkozom! :)

Ennyit mára. Egyetlen mai képünkön egy vörös cica manó: Ábel

 

Egy évvel ezelőtt...>>

Két évvel ezelőtt...>>