A Nagy család élete

Kedd:

Ma megint kirándultunk, dacára a 35 fokos hőségnek. :) 
Jó volt, szép volt, de most nagyon fáradt vagyok, ezért a bejegyzés és a rengeteg kép és video csak holnap lesz látható...

-------------------------------------------------------------------------

Ez volt tegnap...

Szóval kirándultunk tegnap. Bár már reggel a teraszra kilépve sem észleltünk felüdülést, csak fülledt melegséget... Ez mégsem tántorított el Minket, hogy belevessük Magunkat a Börzsönybe. Nagyon régen jártunk már ott... 
Természetesen most is egy leendő útvonalat teszteltünk a TúraCsapat-nak. Bár voltak kétségeim, hogy hogyan, merre fogjuk majd a tavat megkerülni... Pláne, mikor az autóból kiszállva megláttuk a "Magánterület, belépés csak horgászoknak!" táblát. :S Ám mivel a piros jelzést nem találtuk, bementünk a magánterületre.
Elénk tárult a tó, egy gyöngyszem vagy tengerszem a völgyben, a maga nyugodtságával és szépségével. Órákig tudtam volna nézni! :) A partja szépen kiépítve, a bejáratnál padok, asztalok, a tó vízén tavirózsa úszkált... És volt egy lakókocsi is, amiből valaki kukucskált. Gondoltuk, a halőr lesz az, de csak a fiát találtuk. Sebaj, megkérdeztük Őt is, segítsen Nekünk rálelni a piros jelzésre. Sajnos nem tudott segíteni, csak annyiban (Ami nagyon is sok!), hogy megengedte, hogy körbesétáljuk a tavat és azt tudta, hogy a tó másik végében fel lehet menni az erdőbe... Talán ott lesz a keresett jelzésünk. Mi így is tettünk. És ott volt!!! :)
Bár a bejáratnál ki volt téve egy "Kutyával belépni tilos!" tábla is, a fiú még azt is megengedte, hogy Süti és Masni bejöjjön Velünk és mondanom sem kell, hogy eszméletlen boldogan szaladgáltak, szaglásztak a szagoktól megrészegülve. :D Masnika majdnem beleugrott a tóba egy hatalmas béka után... 

A tó másik végében rátaláltunk a piros jelzésünkre és nekiindultunk az erdőnek. Az út legelején valamiféle sások között mentünk. Nem is nagyon tudtuk, mi van a lábunk alatt, bár szilárd volt, csak nagyon benőtt. :O Süti és Masni sokszor tűntek el a füvek és sások alatt, néha csak a popójukat láttuk. :D Irtózatosan sütött a nap, tűzött és égetett. Egyik rét a másik után következett, árnyékot csak egy-egy árva fácska nyújtott.
Egy kis idő után beljebb vezetett az út az erdőbe, elértünk a patakhoz, ahol kutyáink először jutifalat motiválására, majd már simán anélkül mentek át. Nem is mentek, csak úgy felüdülésként trappoltak a hideg vízben egy keveset. Megértem Őket. ;)

Következett az erdő és egy kisebb emelkedő. Így utólag nézve egyáltalán nem volt nehéz vagy meredek, mégis úgy éreztem, nem kapok levegőt, nyűgös voltam és fáradt. :O Már tudom, hogy mindez a 35 fokos hőségnek köszönhető, plusz a fejem körül állandóan szálldosó apró bogaraknak, amik nem restelltek még a szemembe is beleszállni. :S
De csak felértünk épségben a hegygerincre. Vagy valami olyasmire. Úgy éreztem fúj a szél, pedig a növények meg sem mozdultak. Egyszerűen csak volt egy kis levegőmozgás a 300 méter magasban. :D 

Megint fák között mentünk, ám nem sokáig. Kis idő után egy hatalmas rét tárult elénk, aminek a másik oldalán volt az elágazás. Ott aztán pihentünk egy keveset. Leültünk és megvártuk, míg már nem izzadunk. :D Masni a vadvirágok között hempergett, Süti pedig füvet evett. Kicsit féltem, nehogy nagyon kimelegedjenek, mert Ők csak rohangáltak a tűző napon és élvezték a sok ismeretlen illatot, töltődtek élményekkel rendesen. ;)

Pihenő után lefelé indultunk. A nap még mindig tűzött, de elénk tárul a csodásan szép völgy! A fényképek nem tudják visszaadni, pedig tényleg gyönyörű volt! 
A lejtő végében ismét egy elágazásba botlottunk és rátértünk a zöld jelzésre, majd már meg sem álltunk, mert a bogarak csak szálltak, keringtek körülöttünk...
Megint erdő, ismét egy mini emelkedő, majd lejtő a piros kereszten és hipp-hopp vissza is érkeztünk a tóhoz. :) Itt megkíséreltünk egy olyan utat keresni, ahol majd esetlegesen kikerülhetnénk a tavat, mivel ugye az magánterület... Felkaptattunk egy őrületesen meredek úton, de sajnos a tetején egy egészen másfelé vezető ösvényt találtunk.
Ekkor már nagyon fáradt voltam. Fájt a lábam, a térdem, a derekam... Majd belém hasított a tudat, hogy akkor vissza is kell ereszkednünk ezen a meredeken, aminek most a tetején ülünk... :O Kicsit pihentünk, majd Peti segített. Végig fogta a kezem és így valahogy csak lejutottam. ;)

Újból végig sétáltunk a még mindig csodásan szép és nyugodt tó mellett, majd elérkeztünk a lakókocsihoz. Most már ott volt a halőr, akivel tudtunk beszélni. Elmondtuk, hogy szeretnénk majd ide sok kutyussal jönni és mit tanácsol, merre mehetnénk, hogy elkerüljük a tavat. Sajnos pont ebben nem tudott segíteni, de azt mondta, hogy ha télen jövünk, akkor nem lesz ezzel gond. Akkor általában a tó is be van fagyva, horgász is alig van... És nyugodtan bejöhetünk majd a kutyákkal. Persze szóljunk Neki előtte, már csak azért is, mert akkor meg tudja mondani, éppen merre lesznek vadászatok, hajtások. Nehogy még abba is belefussunk... :( Egyszóval nagyon segítőkész volt. Mesélt még a tóról, hogy nemrégen van magánkézben és előtte menyire el volt hanyagolva. Kaptunk egy telefonszámot, minden jót kívántunk és elköszöntünk. 

Azt még mindenképpen elmondanám, hogy mikor visszaértünk a tóhoz, Masni már nagyon fáradt volt. Mikor hívtuk, már nem rohant, csak szépen, komótosan lépkedett... Ám mikor megérezte a békák illatát, sőt még látott is egy hatalmas példányt, teljesen átszellemült. :D Mászott volna bele a vízbe, hogy alig lehetett megfogni. Még a póráz végén is kitámasztott és jelezte, hogy Ő bizony nem jön tovább, vissza akar menni a békákhoz. De csak eljutottunk a kocsihoz, ahol megint nagyon cuki volt. Letettük és Ő nyílegyenesen elindult a tó irányába. :O Megint felvettünk, megkapta a hámot és beraktuk a kocsiba. Bekötve még nem volt a biztonsági övhöz, így míg Sütire adtam a hámot, Masnika kimászott a másik oldali nyitott ajtón és újból nekiindult. Édeske ekkorra már tényleg fáradt volt, mert bár határozottan lépkedett, mégis nagyon lassan. Hiába hívtuk, mintha nem is hallaná, csak ballagott előre. Viszont ilyen lassúságban simán utolértük. :D 
Aztán hazáig persze meg sem mozdult, ahogy Süti sem.

Összesen 6km-t gyalogoltunk, de Én ott a kocsiban úgy éreztem, mintha 10 km lett volna. :O A derekam még most is fáj, de megérte, mert mozogtunk és eszméletlen szép helyeket láttunk! 

Ez a csodás hely, képekben
Manók, már odafelé is fáradtan aludtak a kocsiban... :)

 

 
Megérkeztünk: A parkoló...

Első pillantás a tóra:

Át a hídon: Bátran Apa-gazdi után :)

 
Visszanézve a bejáratra...

A tó: (balról jobbra)

Nyugodtság:

Séta a másik oldalon...

A végében: Lápos terület...

Mögötte: Egy másik, kis tó...

Elindultunk: Sások között (vagy mi...)

Sások közt egy lila virág:

Apa-gazdi:

Anya-gazdi:

 

Patakon átkelés:

Egyik rét...

...a másik után :)


 

Egy kis behívás gyakorlás:
Anya-gazdi elbújt - Masnika első füttyre jött.
Süti kicsit később, mondjuk Peti ott volt Vele...

Újabb patakos átkelő: 

Apa-gazdi építette Anya-gazdinak :) Kösziiiiiiii!

Végre fák!

Be, az erdőbe...

Fel!

 

 
Felértünk:

A hegygerinc:

 
Izgi aljnövényzet:

Szépségek:

És a fák után...

...a hatalmas rét:

Másik oldalán: elágazás

Virágos: :)

Jelzés variációk:

Csipkebogyó:

Kilátás a völgyre:

Megyünk lefelé:

 
Lent: újabb elágazás...

Baktatunk:

A tegnapi, kedvenc tisztás:

Újból erdő, végre árnyék!

 

Számozott fák: (?)

Biztosan ezért: (katt a képre a nagy méretért!)

 
Ez már a piros kereszt:

Visszaértünk a tóhoz:

 
Kutyók persze leszaladtak: Behívás!
Az objektíven egy bogár mászkált. :D

Másik utat keresve: Visszanézés a meredekről: Távolban Anya-gazdi közelít...

Fent: Egy újabb profilkép gyanús fotó :)

Lent: ismét a tó mellett...

 

Újabb behívás: Masni lassul...

Még mindig szép és nyugodt és...

Manókák:

Egy évvel ezelőtt...>>