Csütörtök:
Mára volt időpontom a helyi SZTK-ba a reumatológiára. Hurrá, gondoltam, ma majd mindenre fény derül, azaz legalább előre lendül a gyógyulás irányába.
Petivel együtt indultunk. Még egy piacos lángost is beiktattunk reggelire, majd Őt kivittem a buszhoz. Én pedig visszaautóztam a rendelőbe és leültem. Vártam, vártam, vártam...
9.10-kor kaptam meg a sorszámomat és 12.46-kor hagytam el végleg az épületet. :S
Közben sok minden történt. Először is, mikor leültem a váróban és láttam, hogy a szemben lévő bőrgyógyászaton csak úgy pörögnek a számok, míg a reumás ajtó fölött még mindig csak valami 10-zel kisebb szám virít... Akkor lebattyogtam a kartonozóba és bejelentkeztem. :) Simán volt időm ott is várni vagy 1 percet, majd bemenni és megmutatni az anyajegyeimet. Mondjuk az a 2, amiről Én azt hittem, hogy anyajegy és rossz helyen van és veszélyes, meg majd le kell szedni, az hála az égnek, csak valami kötőszövet, így ártalmatlan! :) De ha már ott voltam, a doktornő megvizsgálta egész felső testemet és végig nézte az összes anyajegyet. Nem talált semmi rosszat, sőt még azt is elmondta, hogy melyik milyen fajta és mikor kell esetleg majd rohanni... De most ugye minden rendben van! Megnyugodva jöttem ki és ültem le a reumás ajtó mellé...
A szám az ajtó felett, azt hiszem semmit nem változott addig. :O
Majd jöttek a mentők és hoztak 2 kerekeskocsis nénit. Mit ad Isten? A következő 2 páciens Ők voltak. Persze, megértem, hiszen a mentősöket sem szabad váratni... De ekkor már kb. 1 órája ültünk ott többed magammal.
Mikor a néniket eltolták, gondoltuk, folytatódnak a sorszámok. Ám ekkor az injekcióra érkezett betegeket hívták be sorban, név szerint. És bár azt mondták, Ők csak 2 percet lesznek bent, mégsem nyílt az ajtó vagy 20 percig. :O No sebaj, még ekkor is nyugodt voltam, bár már ülni alig tudtam. Igen kényelmetlennek jellemezném a váróban lévő, kemény, műanyag ülőalkalmatosságot. Nosza, mivel már majdnem 11 óra volt, lementem a közeli pékségbe reggeliért. Vagy tízóraiért. :D Nem aggódtam, hogy "elkések", hiszen tudtam, előttem még minimum 5-en vannak sorszám szerint. Köztük a két szemben ülő néni, akik igen kedélyesek voltak, nevetgéltek, beszélgettek, de már Ők is kezdtek magukban zsörtölődni. Megértem: 9.20 és 9.40 volt az időpontjuk. :O (Az Enyém 11.00, de pszt!)
Reggeli után megint csak ültem, ültünk, vártunk... Jött egy férfi, aki csak a leleteit hozta: bement, kb. 25 perc. Majd jött egy hölgy, aki sokak szerint ismerős lehetett, mert megjött, leült, Doktornő (nem az asszisztens!) kijött és kiintett, majd együtt bementek. Kb. 20 perc. Aztán még egy fiatal fiú is jött, aki már 1 órája feküdt az épület előtti padon, mert annyira fájt a dereka. Őt is megértem valahol, bár ekkor már Én is álltam, hátamat a falnak támasztva, mert ülve csillagokat láttam. Mégsem volt képen bekopogtatni. No mindegy... "Lassan már Mi is bejutunk" - biztattak a nénik szemben. :) És a fiú vagy 30 perc múlva tényleg kijött!
Eljött dél, majd el is telt mikorra a 9.20-as időpontos beteg eltűnt az ajtó mögött. Majd a 9.40-es következett és utánuk Én! 12.30-kor... Megjegyzem: a váróterem nem volt ám üres: folyamatosan érkeztek az újabb időpontosok, injekciósok és nagyon betegek. Mind sorszámot szorongatva ültek le Mellénk és elszörnyülködve lesték az ajtó feletti számokat.
Mikor bementem a rendelőbe egy kissé lestrapált, de nagyon kedves és nyugodt Doktornő fogadott. Kikérdezett, felírt mindent (Ő csinálta, hiszen az asszisztensnő nem volt bent. :O), majd jöhetett a vizsgálat. Először hajolgattam, majd nyomkodott, aztán meg az ágyra fektetett és a lábaimat emelgette, kalapáccsal ütögette. Hogy ezek közben miket vett észre, azt nem közölte... Viszont szerinte ez az egész bizony tényleg lumbágó! A gerincem szerinte nem sérült meg, hiszen akkor fájt volna, mikor a lábamat mozgatta. Lehet, hogy igaza van, Én ehhez nem értek. :( Viszont még mindig hamar megfájdul a derekam/hátam, ha ülök és a bal lábam emelésekor fáj a csípőm.
Amit most kaptam, az egy állítólag baromi erős fájdalom csillapító por. Nem is lehet szedni, csak max. 5 napig. :O Plusz tornáznom kell, vagyis erősíteni a hátamat, a gerincemet. Ehhez kaptam egy kis fénymásolt füzetet, tele okosságokkal és gyakorlatokkal. Persze mikor belelapoztam, meg is akadt a szemem egy "helyes emelés" ábránál. Persze, hogy Én a gerincemmel emelek, nyújtott lábbal. :( Mivel a térdemet nem tudom behajlítani, illetve nem tudom terhelni olyankor. Ezért persze az egész terhelés a gerincemre nehezedik. És ennek hatására volt már tavaly is kiegyenesedve valami lumbalis lordosis és kezdődő meszesedést is mutatott a tavalyi röntgen pár csigolyámon. :S Hogy most mi van vele, azt már nem tudjuk meg azt hiszem...
Mikor kijöttem az SZTK-ból, még a könnyem is kicsordult. Kicsit elveszettnek éreztem Magam, de azért nem lehetetlen a gyógyulás. A doktornő szerint szuper, hogy sokat kirándulunk, mert a séta a legjobb testmozgás! :) Mellette pedig átböngészem majd azokat a gyakorlatokat és igenis szánok rá időt!
Mindezek után beültem az autóba és bevezettem a városba. Elvittem Petihez az autót, majd dolgozni mentem. Délután 2-re be is értem. :S Meg is kérdezték, hogy akkor már minek mentem, mert hogy maradhattam volna szabin is. De egyrészt abból kevés van, másrészt erre nem is gondoltam... Mi lett volna, ha tényleg 11-re megyek ma? Na akkor tényleg szabiznom kellett volna. Így meg majd sokat fogok túlórázni, de ugye... valamit valamiért. ;)
Délután még szervezkedtem, túrát és előtúrát egyeztettem, majd új szórólapot kukkoltam, stb, stb... Este pedig, mivel későn értünk haza, kevés időnk maradt a manókra. :(
Mai egyetlen képünkön: Mind a 4 cica tündér! A Tv "alatt"...
Utolsó kommentek