A Nagy család élete

Vasárnap:

Ismét a Bakonyt vettük ma célba. Kinéztem egy jó kis útvonalat, ami kvázi végig vízszintes, tehát nem megerőltető. Viszont gyönyörű! :)  Ez végülis igaz volt... Na de azért nem ennyire egyszerű a történet. Ennél sokkal fárasztóbb és kalandos lett a napunk. ;)

Reggel bizony korán kellett kelnünk, lévén igen messze van tőlünk a Bakony. 2 óra az út autóval... Bepakoltunk mindent, kutyáknak tálat, vízet, pórázt, törölközőt, stb... Magunknak bakancsot, váltóruhát, zoknit, pulóvereket, esőkabátot. Tényleg igyekeztünk mindenre felkészülni. :) És nagyon jól tettük!!!

Az M1-en végig verőfényes napsütésben autóztunk. :) Vidám voltam, bíztam a jó időben annak ellenére, hogy egész hétvégére záporokat, zivatarokat mondtak. Nos: Annyira azért nem volt alaptalan. Már mikor a Bakony felé kanyarodtunk, megláttuk a hegység felett a felhőket. :S Elég sötéteknek tűntek... Aztán megérkeztünk Vinyére. Kiszálltunk még az autókból, de csak annyira , hogy üdvözöljük egymást. Erzsi jött még velünk Mancival. :) Rövid üdvözlés után azonban gyorsan visszaültünk az autóba, ugyanis leszakadt az ég. :O Rövid nyári zápornak tűnt... De nagyon zuhogott. :D Nevettünk, fotóztunk, filmeztünk a kocsiban... Aztán, mikor egy kicsit alábbhagyott, csak kiszálltunk és készülődtünk. Bakancsra váltottunk, nadrágot cseréltünk, mindezek fölé esőkabátot vettünk és nekiindultunk. Csöpögött még ugyan, de már nem akartunk tovább várni. :)

A felfedező túrák (Merthogy ez az volt. A TúraCsapat egyik előtúrája.) általában elég kalandosra sikerednek, már csak azért is, mert vagy eltévedünk, vagy elkavarodunk, vagy az út nem úgy van pontosan, ahogy a térképen, vagy éppen járhatatlan, stb... Na most azt hiszem mindben volt részünk. Először is a Bakony gyönyörű!!! Ezt nem tudom elégszer hangsúlyozni. :)

Na de most már írok az útról is. Szóval az eső esett, szemetelt, de mi mentünk. Kutyák boldogok voltak, hogy végre nem a kocsiban kell feküdni... Már az út legelején ámultunk egyet a tájon, a kiépített tűzrakóhelyeken, a rendezettségen... A Cuha patak már magában is gyönyörű. Tele kis sziklákkal, kavicsokkal. Mint utóbb megtudtam, sikerült akkor mennünk, mikor zubogott benne a víz. Így persze az átkelés sem volt egyszerű... De erről majd később.
Szóval... A térkép ugyan azt írta, hogy keljünk át a patakon már az út legelején. De egy tábla más irányba indított minket. Mondtuk, miért ne? Felfedező túrára jöttünk, nézzük meg erre is. Háááát, a kaland kezdetét vette, ugyanis egy kitaposott ösvényen mentünk, ami tele volt csalánnal. Az esőnek köszönhetően még csurom vizes is volt. A nadrágom már a bőrömhöz tapadt, annyira vizes lettem. :D Szerencsére azért a levegő nem volt egyáltalán hideg, így még a pulcsi is lekerült rólam.;) Egy idő után már nem is éreztem, hogy esik. :D
Mentünk hát a csalánosban a patak mellett. Kutyáinkat nem nagyon láttuk a növényzetben, de a közelünkben maradtak, nagyon figyeltek ránk. <3 Ám a csalános egyre magasabb lett. Egy idő után már felemeltem a kezemet, mert ugye pulcsi nélkül csípnek ám. ;) Ugyan már ekkor sejtettük, hogy ennek az útnak nem lesz normális vége, még mentünk egy keveset. Aztán, mikor már a hónaljunkig ért a csalán, elérkezett a pillanat és visszafordultunk. :) Jól tettük! Így ugyan megnöveltük a távot kb. 1 km-rel, de sebaj... Lett az még több is. :D

Visszajutottunk a patakhoz, ahol bizony át kellett kelnünk... Mi még csak hagyján, bár Nekem segíteni kellett. Peti volt olyan rendes és fogta a kezemet a szakasz végén, ahol már nem mertem a csúszós kövekre lépni. Utána áthozta Masnit is ölben. :) Süti viszont még hátra volt. Mikor Én elindultam, azt gondoltam, majd jön a nyomomban, de ő másik úton próbálkozott. Ott viszont hamar mélyebb lett a víz, így kis manócska visszaugrált a partra. Édeském, nagyon nem szereti a vizet, de minket még inkább nem akar elveszíteni! Nagyon nyüsszögött, sírt a túloldalon, ahol hívtuk. Próbáltuk mutatni neki az utat, de ő addig nem talált rá (vagy nem mert elindulni egyedül) a helyes útra, míg Peti vissza nem ment érte és úgy már együtt jöttek át. Süti bogyó nagyon édes volt. Még akkor is sírt, mikor átértek és Peti lehajolt megsimizni őt. :) Nagyon szeretjük. Azóta is, sokszor mondtam már neki, hogy soha, de soha nem hagyjuk őt ott sehol!! Ettől ne féljen! A szívünk darabkája ez a két kutty. <3
Manciról és Erzsiről csak azért nem ejtettem szót, mert Manci simán belegázol a vízbe, hiszen imádja. Erzsi meg mint egy őzike, úgy szökell át az ilyen átkelőkön. Meg sem kottyan neki. ;)

Nos: előttünk volt még az út, az a kb. 6 km, amit kinéztem. Megcsodáltunk egy forrást (vagy kettőt is?), aztán elindultunk az erdőben. Egy idő után egy elágazásban találtuk magunkat. Mind a kettő a piros kereszt volt. Az egyik maradt az erdőben, a másik meg kiment a rétre. A rét gyönyörű volt!!! De combig érő fű borította, ami megint csak vizes volt az eső után. Így, na meg mert a térkép azt írta, az erdőben maradtunk. Mentünk vagy 200-300 métert, mikor az útnak vége lett. :O Kicsit talán meglepődtünk, de már nem csodálkoztunk. Ez így ellentmond, de jó kedvünk volt, még el sem fáradtunk... Hárman, három felé kerestük az utat, de nem leltük. Így csak kimentünk a rétre és ott folytattuk a bandukolást. A nadrágom, ami ekkorra már félig megszáradt, most megint a bőrömhöz tapadt a nedvességtől. :D A rét vége felé megint eléggé rákezdett az eső, így örültünk, hogy megint bemehetünk a fák alá az erdőbe. Innen már nem volt messze a Pakuts pihenő.  Itt ágazott ketté az út. Jobbra az Alsó Cuha szurdok, balra meg egy sima, erdei, majd murvás út. Mind a kettő az Ördög-réthez vezet. Mi úgy gondoltuk, menjünk a szurdokon keresztük, majd vissza a könnyebb szakaszon. Megjegyzem, még itt sem sejtettük, hogy a szurdok milyen lesz...

Hamarosan a patak mellé értünk. A fotógépet szerintem ki sem kapcsoltuk, egymás után kattintgattunk. Ahova néztünk, mindenhol valami csodát láttunk. Mohás gyökerek, fák, kövek, sziklák... Csobogó kis patak. Tényleg lélegzetelállító a táj! Az út levitt közvetlen a patakhoz. Teljesen a szélén mentünk. Néhol sziklákon át, néhol a sáros talajon. Mert hogy tegnap egész nap esett a Bakonyban, sőt ugye még ma reggel is. Szerintem sikerült azt az időt kifognunk, amikor nem ajánlatos ilyen helyre jönni kirándulni. No mindegy... Segítettük egymást, vagyis inkább Erzsi és Peti segített nekem. :) Haladtunk, bár nagyon lassan. Csak azért nem fogtam vissza  többieket a lassú tempómmal, mert Ők is állandóan fotóztak. :) Szuper gyönyörű hely, de már nem ragozom. Szerintem a fotók sem fogják visszaadni, ide el kell menni és megnézni! :)
Szóval csúszkáltunk, de haladtunk előre... Amikor a patak kanyarodott, akkor kiértünk egy mini fensíkra. Itt sétáltunk tovább kb. 200 métert, mikor is kezdődtek az igazán kalandos részek. Még csúszkáltunk, sziklákba kapaszkodtunk. Lassan, de haladtunk. Aztán a térkép azt jelezte, hogy menjünk át a zubogó víz másik oldalára. Oké, de hogyan??? Már azon gondolkodtunk, hogy nem is kell átmenni, amikor megláttuk a másik oldalon, egy fán a piros kereszt jelzést. Akkor nincs mese, menjünk. Már csak azért is, mert ezen az oldalon az "út" már nem volt útnak nevezhető. Peti és Erzsi megint hamar feltalálták magukat. Itt már nekik sem volt olyan nagyon könnyű dolguk, de simán átkeltek a sziklákon. Én féltem. Peti nagyon türelmes volt és segített. Még egy faágat is kiemelt a patakból és a lábam alá rakta, mikor kértem. Plusz fogta a kezemet és mutatta az utat. Szépen, lassan, nyugodtan. A végén Erzsi segítsége is kellett, mikor a fákon lépdeltem. Komolyan filmezni kellett volna (bár utólag örülök, hogy nem készült róla felvétel), mikor mind két oldalról fogták a kezemet, Én meg tyúklépésben araszolok át a fán... De átjutottam és még egy mosolyt is meg tudtam ereszteni. :)
Masni megint csak Apa-gazdi kezében jutott át a túlpartra. Süti viszont nehezebb dió volt. Tudtuk, hogy itt a nagy sziklákon nem fog merni jönni, ez nagyon látszott. Így Peti visszament hozzá és egy pár méterrel arrébb lévő szakaszon segített a kutyónak. :) És itt sikerült!!!! Édeske, ez a mai kaland neki is egy bátorság próba volt!

A lábam ugyan már remegett, de csak tovább indultunk. Talán 20 méter volt az egyszerű szakasz, majd egy olyan részhez értünk, ahol... Nem is tudom, le merjem-e írni, de elsírtam magam. Na de nem így indult ám.
Sár volt, nagyon csúszott a talaj. Az "út" felvitt a patak fölé kb. 3 méter magasba, ahol nem vizszintes volt ám a talaj!!! Illetve lehet, hogy eredetileg valaha az volt, de mára már totál meredek lett. Nem tudtam hova lépjek, mibe kapaszkodjak. Hogy ne csússzon, a lábunkat az alsó rétegbe mélyeszettük, ami avarból, faágakból és ki tudja miből állt. Na meg ki tudja, mi volt alatta... Szerintem semmi, mert stabilnak sem mondanám. Ha ráléptünk, csúszott lefelé, amolyan iszap formájában, csak itt alul levegő volt, azalatt meg 3 méterrel a sziklás patak zubogott. Erzsi ment legelől, utána Peti, aki fogta a kezem és segített. Néztem, Ő hova lép, Én is oda raktam a lábam... Közben a földből kiálló gyökerekbe kapaszkodtunk. Megállni nem lehetett, hiszen akkor süllyedt a lábunk alatt a "talaj". Ez a szakasz kb. 5-10 méter lehetett, de nagyon kifogott rajtunk. Egyrészt a szakasz végén azt mondta Erzsi, hogy szerinte eddig jöttünk. :S Bevallom örültem, hogy visszafordulhatunk, bár baromira féltem. Konkrétan úgy éreztem, hogy az életemért küzdök, persze ebben nem kevés para is volt. Mert mi van akkor ha leesünk, ha elszakad egy gyökér, stb, stb... Ez az amire ilyenkor nem szabad gondolni. Hát nekem sikerült és amikor ott fogtam sáros kézzel a gyökereket, a lábam alól csúszott ki a talaj, remegett a combom, a kezem, tényleg kijött pár könnycsepp. Nagyon bestresszeltem. :( Egy tapasztalt túrázónak szerintem meg sem kottyanna ez a szakasz. Vagy max. annyit mondana, hogy húúú, nehéz volt, de megcsináltam. Én nem vagyok ilyen... Csak egy kis természetjáró. Örülök, hogy eljöttünk ide és megnéztük ezt a csodát, de sajnos tényleg nem nekem való. Persze az is kérdés, hogy ha szeptemberben jönnénk, amikor nem kell a hegy oldalában kapaszkodva átkelni, hanem lehet a mederbem haladni, akkor mit mondanék. Lehet, hogy eljövünk és megtudjuk. ;) Mert azóta olvastam, hogy most mindenhol áradás van, pont ilyenkor nem ajánlott ez a szakasz. De ezt lehet, hogy már írtam is...

Nos: visszafordultunk. A patakon vissza is kellett jönni, amikor ismét eljátszottuk a kézenfogós átkelést. Masnika ölben, Süti pedig már egyre bátrabban, bár még sírósan, de átjött egyedül. És tényleg érdekes, de visszafelé sokkal rövidebbnek tűnt az egész szakasz, mint idefelé. :) Hamarosan kiértünk a szurdokból és akkor döbbentünk rá, mennyire kivette belőlünk az erőt ez a rész. Na és a szendvicsek a kocsiban maradtak, hiszen nem ilyen terepre számítottunk. :O Találtam a táskámban egy doboz tik-tak-ot. Abból ettünk pár szemet. :D

Visszaértünk a Pakuts-pihenőhöz, ahol dönteni kellett, hogy elmegyünk-e a sima szakaszon az Ördög rétig vagy hazaindulunk. Úgy döntöttünk, ha már eljöttünk majdnem 200 km-re otthonról, akkor csak nem megyünk ennyi után haza. Az eső is elállt, a nap is kisütött. Mi fáradtak voltunk ugyan, de még lelkesek és vidámak. :) Így egy mini pihenő után nekiindultunk. Egy mini szakaszon az erdőben, majd egy hosszabb szakaszon a murvás úton. Ez már pihenő volt a hegyoldalban lógás után. :) Tudtunk beszélgetni is, lassan a remegés is eltűnt a lábamból és örültünk, hogy laladunk. A murva után megint egy erdős, fenyős szakasz következett, aminek a végében ott volt az Ördög-rét. Nevével ellentétben gyönyörű!!! Beleszerettem!!! Nem csak azért, mert annyira fáradt voltam és itt végre leülhettünk... Hanem az a picike rét az erdő közepén, rajta csodásan élénk zöld fűvel, belógó faágakkal, teljesen lenyűgözött. Körben vannak padok, tűzrakóhely, igazán hangulatos. :) Ültünk pár percet, majd Erzsi, Peti és a kutyák elindultak most már innen a szurdokba. Ott ugyanis van két barlang, amit meg lehet lesni. A csúszós idő miatt sajnos nem tudták megnézni, bár megtalálták mind kettőt. Viszont a szurdok szépsége innen is lenyűgözte Őket. :) Én addig a réten maradtam és egy idő után Süti és Masni is visszarohantak hozzám. <3 Biztos hiányoztam nekik nagyon. :) Persze itt meg a nagy ölelések és pusziszkodások után leültek mellém és nyüszítettek Apa-gazdi után. :) Nem voltak oda olyan sokat. Max. fél óra lehetett... Én addig nagyjából kipihentem magam. Ücsörögtem és madarakat hallgattam. :) Ezt aztán együtt folytattuk, mikor visszaértek ők is a szurdokból. Elmesélték, mit láttak, majd idejét láttuk visszaindulni, hiszen a kocsik kb. 3 km messze voltak tőlünk és már délután 5 óra felé közelített az idő. Lett is 6, mire visszaértünk. Ezt az utat már ismertük. Vissza a murvás útra, majd onnan le a pihenőig. Ott le is ültünk megint pár percre... :) Aztán be az erdőbe, ki a rétre, megint erdő és végül a Cuha patak mellett egy hídon jöttünk vissza Vinye oldalára. :) Mire a kocsikhoz értünk, már kereken 9 km-t mutatott a GPS. Ennyit mentünk ma. :)

Kalandos volt, de lenyűgöző. Örülök, hogy elmentünk, megnéztük és megtapasztaltuk. Embert próbáló szakasz volt, ahol visszafordultunk. Talán Én voltam a gyenge láncszem, de az is nyilvánvalóvá vált, hogy ide sok kutyás kirándulást nem szabad szervezni. Maximum olyan szétválósat, ha valaki bevállalja, akkor jöjjön erre. De csak akkor ha előtte nagyon meggondolta és csakis saját felelősségére!!! Az Ördög-rétig mindenképpen elmegyünk majd, ahonnan szintén le lehet menni a szurdokba megnézni, fotózni, de mégsem ott kell majd végig menni...

Ezek után beültünk kocsikba és hazajöttünk. Erzsi és Peti még vezetett is megint majdnem 200 km-t. Le a kalappal előttük. Megettük a szendvicseket, kutyák eldőltek hátul és gurultunk... Itthon pedig beültünk egy kád forró vízbe. ;)

Képek, képek, videók:
Autópályán: Sok-sok szélerőmű :)

A napsütés után: elkanyarodtunk a Bakony felé... Felhők. :S

Megérkeztünk:

Várunk a kocsiban...


Mini séta még a parkolóban, míg készülődünk: Erzsi és a három kutty :)

Indulunk! Még esik...

Első szépséges pihenőhely :)

Táblák...

Lent, a patak :)

Másik oldalon: Szép!

Pózolunk - Nagy család :)

Erzsi és Manci :)

Erre indultunk!

Csíp :D

Kutyókák alig látszanak...

De nagyon szép!

Naaaaagy levelek! :O

Jövünk visszafelé...

És átkelünk a patakon: Masni ölben

Sütike sír, nem mer egyedül jönni...

Apa-gazdi nyomdokaiban már könnyebb :)

Másik oldalon: forrás

Gyönyörű erdő:

Elágazás...

Kint, a szép rét: Mellettünk...

Megint vége van az útnak. :O

Szép :)

Kimentünk a rétre!

Manók itt sem nagyon látszanak ki. :)

Itt is szép ;)

Kiértünk a fűből: Újból csurom vizesek lettünk :D

Be az erdőbe!

Mondjam? Szééééép!!! :D

Elágazásban:

Kezdődik a szurdok :)




Sorbanállás virsliért :)

Ez kidőlt! :O

Olyan, mintha állna...

Torlaszok:

Nagy sziklák!

Pózolás :) Erzsi - Manci

Erre tovább!

Gyönyörű...

Jönnek... :)

Meder:

Mohás...

A mini, könnyed szakasz: séta :)

A gyönyör folytatódik!

Erzsi felmászik ;)


Besüt a nap! :)

Páfrányka a "falból" nőtt...

Valahol itt kéne átkelni:


Nagy sziklákon át...


Apa-gazdi és Masni:

Süti segítséggel, kicsit arréb... :)

Durvább...

Ez valami csoda!

Meredek a széle: Eddig jöttünk...

Visszafordultunk:

Mohaaaaaa!!!!

Átkelőnk megint...

Masni ölben, Süti pedig milyen bátor lett!!!! :)

Visszafelé is gyönyörűűűű!

zubog...

Ez a szikla nagyon jó hely ;)

Az éltető tic-tac :D


Pakuts-pihenő:

Kis csapatunk csoportképe :)

Tovább... Páfrányos:

Hamar elértük a murvás utat:


Kutyók elöl...

Visszajönnek falatért :)

Fenyőerdő:


Lefelé...

A végében ott az Ördög-rét:


Pihenő, padok, tűzrakó...

Lefelé a patakhoz:

Barlang felé...

Nem veszélytelen... Barlangok, lukak:


Jelzés:

Gyönyörködés:


Erzsi és Manci a mederben...

Vissza a rétre!

Kis pihenő után indulás haza! Murváson...

Elágazás...

Pakuts-pihenőben: kullancs vizsgálat :)

Sekély vízben átkelés Milu-Masni

Ennyire lett vizes a bakancsom :)

Bandukolás fáradtan...

Kiérve a rétre: felhők...

Lassan újból elértük a patakot :)

Csak ekkor találtuk meg a remete barlangot: Ott a másik oldalon...

Bent:


Megkockáztatom, hogy még nem voltunk ennyire szép helyen :)

Még egy picit a meder mellett...

Luxus: hídon átkelés a patakon ;)

Mindezek után hazafelé: kidőlve az autóban!

Egy évvel ezelőtt...>>